Nagyböjt
Nagyböjt
A hamvazószerdától húsvét vasárnapját tartó időszak; az egyház tanítása szerint húsvét előkészületi ideje böjttel, önmegtartóztatással. A húsvétot megelőző böjt kezdetben csak nagypénteken és nagyszombaton volt szokásban. I. sz. 336-tól már magában foglalta a húsvétot megelőző hetet. A 40 napos böjt a 4. századtól fokozatosan alakult ki. A római egyházban a 7. sz. elején vált szokássá a hamvazószerdával kezdődő nagyböjt.
Ezt a szokást II. Orbán pápa 1091-ben iktatta törvénybe. A középkori alapítványi és kolostori templomokban a nagyböjt az alleluja-temetéssel vette kezdetét, s ezt hetvened-vasárnap előtti szombaton tartották. Azonban a nagyböjt kezdete általában hamvazószerda volt, amit a farsang utolsó napja - húshagyó kedd - előzött meg (Cibere vajda és Konc király). - Az ország sok vidékén még a múlt század második felében, a századforduló táján is szokásban volt, hogy a zsíros edényeket hamvazószerdán elmosták, s azokat csak húsvétkor vették elő. Húst és zsíros ételt nem ettek, külön edényben olajjal vagy vajjal főztek. Elterjedt böjti étel volt a korpából készült savanyú leves. Az ország több vidékén a legidősebb emberek még emlegetik a negyvenölést, ami abból állt, hogy aki tartotta, csak egyszer evett napjában.
Gyakoriak voltak a nagyböjtben tartott missiók, melyeket idegen papok tartottak. Ilyenkor mindenkinek illett gyónni és áldozni, s a gyónás előtt a haragosoknak kibékülni, egymástól bocsánatot kérni. A nagyböjti bűnbánati idő a lányok és menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhájában is kifejezésre jutott. Egyes családokban tilos volt a dalolás, a fütyülés, a tánc, a muzsikaszó. Elsősorban a nagyböjt volt az ideje a különböző népi ájtatosságoknak, főként a fájdalmas olvasó végzésének. - A nagyböjt egyes vasárnapjainak, ill. heteinek népi elnevezései is ismertek voltak, mint pl. "guzsalyvasárnap" (második vasárnap), "feketevasárnap" (ötödik vasárnap, feketehét), virágvasárnap (hatodik vasárnap). - A téli időszakot követő nagyböjti vasárnapok, ha szép volt az idő, az ifjúság különböző szórakozására is alkalmat adtak. Gyakoriak voltak ilyenkor a labdajátékok, a csülközés (kecskézés) stb.; Nógrádverőcén és Kaplonyban (v. Szatmár m.) a sajbózás, mancsozás és bizonyos leánykörtáncok (pl. derenka, karikázó). (még: étrend)
Irod. Veit, Ludwig Andreas: Volksfrommes Brauchtum und Kirche im deutschen Mittelalter (Freiburg, 1936); Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Pascher, Joseph: Das liturgische Jahr (München, 1963).
Előző okosság
Következő okosság